Évtizedeken át magától értetődőnek és elegánsnak számított, majd pár éve hirtelen mindenki szabadulni akart tőle, és sorra vakarták le a tapétákat a falakról, mert a festett falak jöttek divatba. Ám a tapétázás a 2010-es évek után ismét trendi lett, a falburkolás felvirágzott, és egyre változatosabb tapéták jelentek meg a piacon mind a minta és színválaszték, mind az anyagválaszték terén.

Ennek köszönhetően egyre több szobafestő vállal tapétázást is, ám vigyázni kell, hogy hozzáértő szakembert bízzon meg a feladattal, aki igényesen és tartósan fogja elvégezni a feladatot. Egészen másként kell bánni egy vastag fűrészporos tapétával, amire festékréteg kerül majd, mint egy üvegszálas vagy selyem tapétával…

A tapéta kiválasztása

A tapétázás egyfajta szabadságot nyújt a lakberendezésben, hiszen szinte bármilyen elképzelés megvalósítható általa. Ma már mindenki talál a stílusához, érzelemvilágához passzoló tapétát, a csíkostól a mintásig, a romantikustól a bohókáson át a komoly és elegánsig, a gyerekmintástól a felnőttek számára készültekig. Nem is könnyű a bőséges választékban megtalálni a megfelelőt – de ez 99%-ban az ügyfél dolga, a szobafestő-tapétázó legfeljebb tanácsadással és katalógusokkal segítheti a döntést.

A fal előkészítése

Ha megvan a megfelelő tapéta, következhet a fal előkészítése, elsősorban a fal hibáinak javítását foglalja magába. Ide tartozik a málló festékréteg eltávolítása, a szögek helyének és a fal leverődések helyének glettelése. Ezután a felületet egyenletesre kell csiszolni, majd átfesteni hígított vakolatalapozóval, hogy a felhordott tapétaragasztó nedvességét ne szívja ki száradás előtt a vakolat.

Tapétázás

Ha a fal már megfelelő állapotú, következik a tapéta speciális ragasztóval történő felragasztása. A tapétát fentről lefelé és kifelé, a tapéta csík széle felé, a légbuborékokat kisimítva kell felragasztani.

Fontos a precizitás, hogy a tapéta mindenütt tökéletesen illeszkedjen, különösen a folytonos mintás és csíkos tapétáknál. A tapétázás során a tapéta pontos mérése, szabása elengedhetetlen a minőségi és tökéletes munkavégzéshez, mivel utólagos korrigálásra nem sok lehetőség van.

Ha elkészült, Önnek nincs más dolga, mint gyönyörködni az eredményben.